2023. február 9. – A KPMG szakértői szerint a feltörekvő magyar vállatoknak okoz majd a legnagyobb fejtörést a CSRD, azaz a fenntarthatósági jelentések Európai Unió által előírt rendszere, ami alapján először 2026-ban kell beszámolót közzétenni a 2025-ös év eredményeiről, kitekintéssel a jövőt illetően. A felkészülési idő most még soknak tűnik, de a jelentési keretrendszerek kialakítása hosszadalmas, és gyakran beruházásigényes folyamat, ráadásul a pénzügyi szféra, azon belül különösen a bankok, már most is komoly adatigényt támasztanak a vállalatokkal szemben egy hitelkérelem elbírálásakor.
Első lépésként a pénzintézeteket és a tőzsdei cégeket (az EU direktívája szerint a közérdeklődésre számot tartó vállalatokat) érte el Magyarországon a fenntarthatósági jelentések készítésének kötelezettsége, nekik már a 2024-es eredményekről is kell fenntarthatósági jelentést közzétenniük 2025-ben.
A CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) kritériumrendszere alapján azok a magyar vállalkozások lesznek kötelezettek, amelyek a legalább 250 foglalkoztatott, 40 millió euró árbevétel, illetve 20 millió eurós mérlegfőösszeg hármas kritériumrendszerből két feltételt teljesítenek. Ez lényegében egybeesik az Európai Unió középvállalkozás kategóriájának beugró szintjével.
„Az EU CSRD, azaz kötelező fenntarthatósági jelentési direktívája alapján azonban hamarosan minden magyar középvállalatnak hasonló jelentést kell készítenie, először 2026-ban a 2025-ös vállalati tevékenységekről.” – mondta el a KPMG Hungária Kft. szakmai konferenciáján Teveli-Gazsó Emese, a társaság vezető tanácsadója.