Smitnya Anita

Igazgató

KPMG in Hungary

Anita több mint egy évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a hazai és nemzetközi adózás, valamint pénzügyi-számviteli szolgáltatások területén. Az igazgatásszervező alapszak után az egyik budapesti Adóhatóságnál kezdte karrierjét adóellenőrként, ahol alapos ismereteket szerzett a hazai vállalkozások és az adórendszer működéséről. Emellett közgazdász mesterszakon tanult, ahol szervezeti mediátor szakirányon végzett, továbbá később adótanácsadói képesítését is megszerezte. 2016-ban csatlakozott a KPMG-hez, ahol először közel 3 éven keresztül a magyar könyvelési csapat tagjaként adó compliance területen végzett szerteágazó feladatokat. Sikeresen vezetett be új folyamatokat és nemzetközi tapasztalatot is szerzett a londoni ÁFA csapat tagjaként. 2019. októbere óta lát el manageri feladatokat a könyvelési csapaton belül. Tanulmányait mindeközben jogász képzésen folytatta, amit 2022-ben fejezett be. Munkája során számos, a könyvelési és adó compliance szolgáltatások során felmerülő folyamatfelmérésben és egyedi projektben vett részt, tapasztalatot szerzett többek között ERP implementációs és ERP lokalizációs feladatokban is. Jelenleg a magyar könyvelési csapat vezetőjeként Anita elkötelezett az ügyféligények teljes körű kiszolgálása és a belső folyamatok hatékonyságának maximalizálása mellett, miközben folyamatosan támogatja kollégái szakmai fejlődését.