Ugrás a fő tartalomra

      A közös értékek mentén kialakított együttműködés során a Brain Bar és a KPMG immáron hat éve töretlen partnerként idén is olyan témákat és vendégeket hozott a kontinens egyik legnagyobb jövőfesztiváljára, amelyek a gazdaság és a társadalom jövőjét egyaránt meghatározzák. Idén az esemény és a KPMG egyik fővendége Bianca Scheffler, a KPMG svájci AI Center-ének a vezetője volt, aki előadásában kitért többek között arra, hogy kell-e tanítani az AI-használatát az iskolában, és megvizsgálta azt is, hogyan befolyásolja az emberi agyat a mesterséges intelligencia.

      A Brain Bar és a KPMG kapcsolatát a jövő iránti elkötelezettség, a multidiszciplináris gondolkodás és a jövő vezetőinek felkészítése erősíti. Ezért is fontos a KPMG-nek olyan kérdések és témák megvitatása, mint a fenntarthatóság, a környezetvédelem, az ESG irányelvek és a mesterséges intelligencia jelentette kihívások. Idén ezekkel a témákkal foglalkoztak a vállalat munkatársai a KPMG standjánál, Nagy Julianna, a KPMG senior menedzsere a Talent Hub-ban és Bianca Scheffler, a cég AI szakembere az MVM Stage-en, aki kiemelt vendége volt az idei Brain Barnak.

      A KPMG svájci AI vezetője három mítoszra kereste a választ előadása során. „Elfogult az AI? Lehet, hogy elsőre nem tűnik annak, de nézzük csak meg, hogy honnan tanulta mindazt, amit tud! Egy rettentően elfogult világból, az internetről és a social mediából. Már most sok hibát vét a technológia" – emelte ki a KPMG AI specialistája.


      Bianca Scheffler szerint érthető, ha az embereknek olyan érzése van, mint korábban, a technológiai forradalom idején, mivel a mesterséges intelligencia az egész világot és az emberi agy működését is átformálja. A szakértő szerint nemcsak mennyiségi változást, hanem minőségbeli javulást is hozhat az AI megfelelő használata, és ehhez a megfelelő használathoz igazából nem technikai tudásra van szükség, hanem emberire.

      Előadása során az AI szakértő arról is beszélt, hogy jelenleg a nők nagyobb arányban használják a mesterséges intelligenciát, mert annak használatához több szociális érzékenységre és együttműködési készségre van szükség. „Az AI használata egy kapcsolati, szociális tényező is, és pozitív érzést vált ki a felhasználójából. Beszélgetésre, azonnali válaszra hívom az eszközt, és létrejön az, amit kértem tőle. Ezért is lesz fontos az, hogy olyan kapcsolatot alakítsunk ki a mesterséges intelligencia eszközeivel, mint adott embertársainkkal" – mondta arra rámutatva, hogy az AI hosszú távon az ember valódi munkatársává válhat.


      A színpadon egy harmadik fontos kérdést is kibontott Bianca Scheffler: szükség van-e arra, hogy kitiltsuk a mesterséges intelligenciát az iskolából? Az AI szakértő egyértelműen amellett tette le a voksát, hogy nem szabad kitiltani azt az iskolákból, hanem egy egészséges kapcsolat kialakítására kell törekedni. Kiemelte, hogy ő az iskolákban is arra szokta kérni a diákokat, hogy írjanak egy történetet, majd másnap találjanak ki annak a történetnek három különböző végkifejletet, de anélkül, hogy használják az AI-t. Bianca Scheffler szerint hátrányt szenved az, aki az iskolában nem találkozik a mesterséges intelligenciával, hiszen nemcsak a technológiával kapcsolatban lesz lemaradásban, hanem a kritikus gondolkodásban is.

      „Nem azt mondom, hogy  egész nap mellettünk kell lennie az AI-nak, de nagyon specifikus oktatásra lenne szükség azzal kapcsolatban, hogy mit tudok tenni a mesterséges intelligenciával, hol vannak a limitek és milyen kapcsolatot kell kialakítani az egyénnek a technológiával" – mondta Bianca Scheffler, kiemelve, hogy igenis helye van az AI-val kapcsolatos tananyagnak az iskolában és – mivel hatalmas veszélyt rejt a mesterséges intelligencia nem megfelelő használata – olyan embereket kell nevelnünk, akik tisztában vannak az AI képességeivel.

      Az eseményen ezek mellett ismét megrendezésre került a KPMG Future Leaders workshop is, ahol Kálmán Anna és Linczmayer Zsófia, a KPMG munkatársai interaktív beszélgetésre hívta a fiatal tehetségeket a jövő vezetői készségeiről.

      A Brain Bar és a KPMG együttműködése nem csupán tudásmegosztást jelent, hanem egyben lehetőséget is ad arra, hogy közösen alakítsuk a jövőről szóló diskurzust – Magyarországon, a régióban és globális szinten egyaránt.



      Kapcsolat

      Liptay Gabriella

      Marketing és Kommunikációs Igazgató

      KPMG in Hungary


      Lépjen velünk kapcsolatba!

      Világos és praktikus megoldásokkal támogatjuk ügyfeleinket.

      Team of diversity business people are discussing over the new strategic strategy project on investment real estate while walking around the office building for new project and planning