Az első valóban széles körű hazai BCM-felmérés a tavalyi év során számos tanulságos megállapítással szolgált a BCM-keretrendszerek minőségéről, illetve e kockázatkezelési gyakorlat elterjedtségéről. Bár korábban is szándékunk volt egy rendszeres felmérés megvalósítása, az első felmérés sikere további motivációt adott a folytatáshoz. Így a 2012-es felmérésünk megmutatja a változásokat, a BCM-érettség elmúlt évben történt fejlődését, de ezúttal az üzletfolytonosság-tervezés kulcsfontosságú területére, az üzletihatás-elemzésre is nagy hangsúlyt helyeztünk. Fókuszált, 25 kérdésből álló online felmérésünket 77 szervezet töltötte ki, amelyek jellemzően ismét a pénzügyi társaságok közül kerültek ki, de szép számmal képviseltette magát az informatikai és telekommunikációs, az energia és a járműipari szektor is.

 

Ha az eredményeket összevetjük a tavalyi adatokkal, örömteli változás, hogy a résztvevők jóval nagyobb aránya, immáron kétharmada (2011-ben 31 százalék) rendelkezik kész BCM-keretrendszerrel. A részleteket tekintve azonban továbbra sem rózsás a helyzet: nem jellemző a BCM-specifikus szabványok szerinti tanúsítás, vagy a dedikált BCM-költségvetés, valamint a BCM-keretrendszerrel rendelkezők 60 százaléka szkeptikus a rendszer működőképességét illetően. Mi okozhatja ezt a bizonytalanságot? Egyrészt a résztvevők fele szerencsére még nem használta terveit, így nem is volt módjuk meggyőződni azok működőképességéről, másrészt a terveket nem is auditáltatták, így a bizonytalanságot az is okozhatja, hogy nincs független szakértői véleményük a rendszerről.

 

A résztvevők közül a BCM-mel már rendelkezők 25 százaléka nem készítette el üzletihatás-elemzését. Ők vajon mire alapozták terveiket? Ráadásul a BIA-val nem rendelkezők 41 százaléka gondolja úgy, hogy stabil és működőképes BCM-mel rendelkezik. Ez vajon lehetséges BIA nélkül is?

 

A válaszok részletes elemzése során örömmel konstatáltuk, hogy az üzletihatás-elemzések jellemzően folyamat-alapúak (75 százalék), és a többség a BIA elvégzése során a folyamatok különböző kiesési hatásaira, a kritikus erőforrások azonosítására és a folyamatok maximálisan megengedett kiesési idejére is figyelt. Azonosítottunk azonban olyan általános módszertani hibát, illetve az elfogadott legjobb gyakorlat követésének hiányát, ami jelentősen gátolhatja a precíz hatáselemzés elvégzését. Így például a maximálisan megengedhető adatvesztés mértékének meghatározására (Recovery Point Objective – RPO) vagy a BIA és a szolgáltatásiszint-megállapodások összhangjára igen kevesen ügyeltek.

 

Továbbra is bízunk benne, hogy felmérésünk kérdései és eredményei arra ösztönzik a résztvevőket, hogy tökéletesítsék BCM-keretrendszerüket, és ezáltal a következő felmérés során még pozitívabb képet adhatunk a hazai üzletfolytonosság-tervezési gyakorlatról.