Az Európai Bankhatóság (EBA) 2025. január 8-án kiadta az EBA/GL/2025/01 számú iránymutatását, amely a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) kockázatok kezelésére vonatkozó elvárásokat határozza meg a hitelintézetek számára. Az iránymutatás célja, hogy elősegítse az ESG-kockázatok prudens kezelését, és biztosítsa azok beépülését az intézmények kockázatkezelési és irányítási rendszereibe. A szabályozás alkalmazása 2026. január 11-től kötelező a nagy intézmények számára, míg a kis méretű és nem összetett intézmények esetében 2027. január 11-től válik kötelezővé. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 3-án jelezte, hogy a jelenleg hatályos és releváns ESG-ajánlásainak felülvizsgálata és megfelelő kiegészítése révén a 2026. január 10-i határidőig teljes mértékben meg kíván felelni az ESG-kockázatok kezeléséről szóló EBA iránymutatás előírásainak.
Az iránymutatás három fő pillérre épül: az ESG-kockázatok azonosítására és mérésére, azok kezelésére és nyomon követésére, valamint az átállási tervek kidolgozására. Az ESG-kockázatok azonosítása során az intézményeknek rendszeres lényegességi értékelést kell végezniük, amelynek célja az ESG-tényezők pénzügyi hatásainak feltérképezése. Ez az értékelés legalább évente kötelező, kisebb intézmények esetében kétévente, de minden esetben aktualizálni kell, ha jelentős változás történik az üzleti környezetben vagy a portfóliók összetételében.
A lényegességi értékelés során az intézményeknek figyelembe kell venniük az ESG-kockázatok hatását a hagyományos pénzügyi kockázati kategóriákra, így például a hitel-, piaci-, működési-, likviditási-, koncentrációs és reputációs kockázatokra. A környezeti kockázatok esetében különösen fontos az éghajlattal kapcsolatos tényezők, az ökoszisztémák állapotromlása és a biológiai sokféleség csökkenése. Az értékelésnek ki kell terjednie az átállási és fizikai kockázatokra is, figyelembe véve a földrajzi kitettségeket, a szabályozási környezetet és a partnerek tevékenységi ágazatait.
Az ESG-kockázatok mérésére az EBA többféle módszert ír elő, amelyeket kombináltan kell alkalmazni. A kitettségalapú módszerek rövid távú értékelést biztosítanak, míg az ágazatalapú és portfólióalapú megközelítések a középtávú tervezést támogatják. A forgatókönyv-alapú módszerek lehetővé teszik az ESG-kockázatok hosszú távú hatásainak vizsgálatát, különösen az éghajlati célkitűzésekhez való igazodás szempontjából. A nagy intézményeknek legalább egy portfóliókiigazítási módszert is alkalmazniuk kell, amely értékeli a portfóliók és partnerek igazodását a Párizsi Megállapodás céljaihoz.
Az adatkezelés terén az intézményeknek megbízható információs rendszereket kell kialakítaniuk, amelyek lehetővé teszik az ESG-kockázatokkal kapcsolatos adatok gyűjtését, strukturálását és elemzését. Az adatminőség biztosítása érdekében rendszeres felülvizsgálatokat kell végezni, és szükség esetén becsléseket vagy közelítő változókat kell alkalmazni. A nagyvállalati partnerektől származó adatok között szerepelhet például az üvegházhatású gázkibocsátás, az energiahatékonyság, a környezeti kockázatok pénzügyi hatása, valamint a társadalmi és irányítási normákhoz való igazodás.
Az ESG-kockázatokat az intézményeknek be kell építeniük a teljes kockázatkezelési keretrendszerükbe. Ez magában foglalja a kockázatvállalási hajlandóság meghatározását ESG-szempontok szerint, valamint az ICAAP és ILAAP eljárások kiegészítését az ESG-kockázatokkal. A belső irányítási struktúrában is meg kell jelenniük ezeknek a szempontoknak, a három védelmi vonal mentén történő integrációval és a vezető testület aktív szerepvállalásával. A belső kultúra fejlesztése, az ESG-képzések és a zöldre festés kockázatának kezelése szintén kiemelt figyelmet kap.
Az iránymutatás külön fejezetet szentel az átállási terveknek, amelyek célja, hogy az intézmények felkészüljenek a fenntarthatóbb gazdaságra való átállásra. A terveknek tartalmazniuk kell konkrét célértékeket, mérföldköveket és időhorizontokat, valamint az ezek eléréséhez szükséges intézkedéseket. A célkitűzéseknek összhangban kell lenniük az uniós klímacélokkal, például a nettó zéró kibocsátás 2050-ig történő elérésével. A terveknek figyelembe kell venniük a különböző forgatókönyveket, a partnerek ESG-kockázati profilját, valamint az üzleti modell és a portfóliók átalakításának szükségességét.
A nyomon követés során az intézményeknek hatékony belső beszámolási rendszereket kell működtetniük, amelyek lehetővé teszik az ESG-kockázatok rendszeres jelentését a vezetés felé. A nagy intézmények számára kötelező többek között a finanszírozott üvegházhatású gázkibocsátások, a magas kockázatú ágazatokban fennálló kitettségek, a portfóliókiigazítási mutatók, valamint az ESG-kockázatokhoz kapcsolódó veszteségek és reputációs kockázatok nyomon követése. A kisebb intézmények számára arányos megközelítés alkalmazható, de nekik is törekedniük kell a mutatók körének bővítésére.
