Növekvő optimizmussal néznek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói. A KPMG 2021 CEO Outlook felmérése szerint az üzleti vezetők 60 százaléka a járvány kiváltotta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság fellendülésében a következő három évben. Nagy részük akvizíciók útján is fokozni kívánja a növekedés ütemét.

  • A legnagyobb globális cégek vezérigazgatói közül tízből nyolc tervez felvásárlásokat a következő 3 évben.
  • A részvényesi érdek vezérelte kapitalizmus helyébe új modell lépett, a stakeholderek kapitalizmusa.
  • A kiberbiztonság az elmúlt másfél évben nem tartotta a tempót a digitalizációval, ezt a lemaradást pótolni kell.
  • Az adózás új megvilágításba kerül, már nem annyira teher, mint inkább hozzájárulás a közös fenntarthatósági célok megvalósításához.
  • Négyből három vezérigazgató gondolja úgy, hogy a járvány idején nyomás alá került állami költségvetések miatt szükséges a globális adórendszerben a többoldalú együttműködés.

Optimizmusról, egyúttal a vezetési szempontok radikális átalakulásáról tanúskodik a KPMG 2021 CEO Outlook felmérése. A kutatás során a 2021 nyarán a világ legjelentősebb piacainak 1300 meghatározó vezérigazgatóját kérdezték a cége három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásairól, illetve az ezeket meghatározó legfontosabb trendekről.

A járvány előtti szinten a világgazdaság növekedésébe vetett hit

Az idei eredmények szerint a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói egyre optimistábbak saját cégeik kilátásait illetően, és a világgazdaság talpra állásába vetett hitük a koronavírus-járvány kezdete óta nem látott szintekre emelkedett – annak ellenére, hogy a delta variáns terjedése lelassítja a visszatérést a normális kerékvágásba. A vezetők 60 százaléka bízik a világgazdaság növekedésében a következő három évben, és ez jelentős ugrás az előző évi 32 százalékos, illetve a január-februárban készült gyorsfelmérés 42 százalékos értékéhez képest. A bizalmi szint ezzel visszatért a 2019-es, járvány előtti szintre, az optimizmus újra visszaköltözött vezérigazgatói „board roomok”-ba.

A megerősödő gazdaság a cégvezetőket arra sarkallja, hogy terjeszkedésbe és átalakításba invesztáljanak. Ezt a felsővezetők 69 százaléka nem organikus növekedés – tehát, felvásárlások, összeolvadások, stratégiai szövetségek – formájában képzeli el. Tízből nyolc cégvezető kész a következő három évben akvizíciót végrehajtani. E mellett az üzleti vezetők szerint kormányzati ösztönzésre van szükség a klímacélok eléréséhez. Négyből három vezérigazgató gondolja úgy, hogy a járvány idején nyomás alá került állami költségvetések miatt szükséges a globális adórendszerben a többoldalú együttműködés.

Továbbra is előtérben van a klímakockázat

A felmérés szerint a vezérigazgatók gondolkodásában előtérbe került a fenntarthatóság, a küldetés vezérelt cselekvés. A számos társadalmi-gazdasági, szociális és környezeti kihívás, amellyel a világ szembesül, a cégekre is nyomást helyez, hogy ők maguk is fellépjenek a klímaváltozás ellen és ezzel pozitív hatást gyakoroljanak a társadalomra. Az utazási korlátozások és a távmunka révén sok multinacionális vállalat tudta csökkenteni széndioxid-kibocsátását. Sok vezető szeretné rögzíteni is ezeket az eredményeket, amelyeknek mentén ambiciózus klímacélokat is megfogalmazott.

A KPMG 2021 CEO Outlook megállapította, hogy a cégvezetők 30 százaléka tervezi a bevételnek több mint 10 százalékát fenntarthatósági intézkedések és programok formájában befektetni.

A prioritás ugyan a nem organikus növekedés, de a vezetők számára ugyanakkor a szerves növekedés is kiemelt jelentőséggel bír, és továbbra is igyekeznek felmérni a munkahelyek jövőjét, és magukhoz csábítani a kiemelkedő tehetségeket.

„Ha van pozitív hozadéka az elmúlt 18 hónapnak, akkor az az, hogy a vezérigazgatók növekvő mértékben helyezik a fenntarthatóságot a helyreállítási és hosszú távú növekedési stratégia középpontjába. A kibontakozó környezeti és társadalmi krízis világossá tette, hogy változtatnunk kell, és együtt kell dolgoznunk. Mindannyiunkat bátorít a jövő, mert az üzleti vezetők elfogadják, hogy nekik kell előidézniük a pozitív változásokat, támogatniuk a környezeti veszélyek elleni lépéseket, ahogyan a társadalmi kihívásokra adott válaszokat is, legyenek azok faji, nemi, esélyegyenlőségi vagy társadalmi mobilitási kérdések” – mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi irodájának vezetője.

A működési kockázatok mellett újra előtérben a hosszú távú növekedési kockázatok

A növekedésre leselkedő veszélyeket vizsgálva a felsővezetők idén – nagyjából egyforma súllyal – első helyen három területet emeltek ki: a klímaváltozás jelentette kockázatok mellett a kiberbiztonság és az ellátási láncok állnak a középpontban.

Érdemes megemlíteni, hogy míg tavaly az első helyen szerepelt kockázatként a tehetségek, a munkaerő állt, az idei jelentésben ez az első hat közé sem került be.

„Ez azt mutatja, hogy a pandémia idején a vezérigazgatók nemcsak a munkatársak kiesésétől féltek, hanem aggódtak a munkahelyi együttműködés új kereteinek működőképessége miatt is, ennek kockázata az elmúlt évben jelentősen csökkent, a távmunka és a digitális kollaboráció azóta bizonyított” – mondta Rózsai Rezső.

A vezérigazgató szerint a kiberbiztonság és a klímakockázatok előretörése a fenyegetettségek között azt mutatja, hogy a vezérigazgatók ismét a hosszabb távú problémákra tudnak koncentrálni. A tavalyi válságtünetek közül csak az ellátási láncok miatti aggodalom maradt meg a kockázati listák élén, ami nem meglepő annak fényében, hogy a járvány kitörése óta a világcégek 56 százalékánál jelentkezett ilyen probléma.

A növekedést fenyegető kockázatok a következő 3 évben

CEO Outlook 2021 table

A cégvezetők 27 százaléka fejezte ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy amennyiben nem felelnek meg a klímacéloknak, az negatív hatással lesz a versenyképességükre és az eredményességükre, továbbá a befektetők szempontrendszereinek való megfelelésre. A vezérigazgatók 58 százaléka tapasztal fokozódó érdeklődést a fenntarthatósággal kapcsolatos adatok iránt a különböző stakeholder csoportok (befektetők, szabályozók, munkavállalók és ügyfelek) részéről.

Az üzleti vezetők a kormányokra is számítanak a zéró kibocsátás elérésében – négyből három globális cégvezető gondolja úgy, hogy a klímacélok eléréséhez kormányzati ösztönzésre lesz szükség. Háromnegyedük úgy látja, hogy az ENSZ által szervezett novemberi COP26 konferencia megteremti majd a klímaváltozással kapcsolatos prioritást.

Még hangsúlyosabb lett a társadalmi szerepvállalás személyes és vállalati szinten

A klímaváltozás miatti aggodalmak mellett a cégvezetőket foglalkoztató témák fontossági sorrendjében előbbre kerültek és a tavalyinál is hangsúlyosabbá váltak a társadalmi kérdések, például a vállalati felelősségvállalás vagy a munkaerő értékének védelme. A megkérdezett vállalatvezetők érzékelik az elvárásokat, 71 százalékuk véli úgy, hogy a vezérigazgatók személyes felelősséggel tartoznak a társadalmi célok teljesítéséért is.

A változások mögött egyértelműen az érintetti körök (stakeholder csoportok) elvárásainak átalakulása és erejük növekedése áll – foglalja össze a fentieket Rakó Ágnes, a KPMG ESG partnere.

„Az ESG szempontrendszer vállalati stratégiákra és működésre gyakorolt ereje legkésőbb a járvány miatti lezárások alatt minden eddiginél világosabbá vált és szerepe exponenciálisan növekedett. Annál is inkább mert a világ a „tulajdonosi kapitalizmus”-ból egyértelműen a „stakeholder kapitalizmus” felé halad”- tette hozzá Rakó Ágnes és kiemelte, hogy „a KPMG a napokban jelentette be, hogy ESG tudása és képességei mentén új kompetencia – központot hozott létre, ahonnan még szakszerűbben, integrált és komplex módon tudja a cég kiszolgálni ESG témában ügyfeleit”.

A fenntarthatóságra való törekedés, a küldetés vezérelt cselekvés javít a vállalati teljesítményen. A gyorsan növekvő szervezetek vezérigazgatóinak 52 százaléka látja úgy, hogy ilyen programjaik javítják a pénzügyi teljesítményt – ugyanez az érték az összes megkérdezett körében mindössze 37 százalék. A munkavállalói csoportok már a válság előtt is erősek voltak, mivel a jól képzett munkaerőre nagyon nagy az igény – ez a várható globális növekedést figyelembe véve így is marad. A forrásbevonásban hihetetlen erővel nyer teret a fenntarthatósági szempont: a zöld kötvényekre sokkal nagyobb a kereslet, a zöld feltételekhez kötött hitelek feltételei sokkal kedvezőbbek, és a befektetők is a fenntarthatóságban meggyőző eredményeket felmutató cégeket keresik.

A kutatás azt is megállapította, hogy a vállalati célok, a cég által képviselt értékek, a közösségekre és a világra gyakorolt hatás a vezérigazgatók 74 százaléka számára jelent hajtóerőt az érdekeltek (vevők, munkavállalók, befektetők és a közösségek) igényeinek kielégítésében. 2020 elejéhez képest 10 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik a döntéshozatalba beépítik a hosszútávú értékteremtés szempontjait is. A cégvezetők 86 százaléka állította, hogy a vállalati célok jelentős hatással vannak a tőkeallokációra és a nem organikus (felvásárlási jellegű) növekedési stratégiára.

Átalakuló irodaterek, home office és digitalizáció

A várható növekedés másik két vezérlőelve a digitalizáció és a partnerségek kialakítása (azon belül is a felvásárlások). A karcsúsítások helyett a cégvezetők a rugalmasságra összpontosítanak, olyan jövőbeli működési modelleket érdemes tehát kialakítaniuk, amelyek a munkaadók és a munkavállalók szempontjából is hatékonyak. 51 százalékuk tervezi pl. közös használatú irodaterek kialakítását, ez a január-februári gyorsjelentés eredményeihez képest 14 százalékos növekedés. A vállalatvezetők 37 százaléka vezetett be hibrid modellt, amelyben a legtöbb munkavállaló heti 2-3 napot távmunkában dolgozik.

A vezérigazgatók előre szeretnének lépni az innováció terén, 78 százalékuk szerint gyorsítani kellene a beruházásokat, hogy ők maguk diktálják a kereteket a saját piacukon, vagy gyorsan reagálni tudjanak a játékszabályok hirtelen változására, akár a diszrupcióra. Ennek eléréséhez a vezérigazgatók 70 százaléka szerint nem elegendőek a saját forrásaik és beruházásaik, a gyors alkalmazkodáshoz új partnerségekben kell gondolkodniuk.

“A forrásbőségen és a szektorokon belüli erősorrendek sűrű változása mellett a technológiai alkalmazkodás kényszere is abba az irányba mutat, hogy egy új felvásárlási hullám előtt állunk” – tette hozzá a cég sajtóbeszélgetésén Rózsai Rezső.

“A digitalizáció gyorsulása még inkább előtérbe helyezte a kiberbiztonság kérdését” – mondta Lukács Kornél, a KPMG cyber területért és technológiai tanácsadásért felelős partnere. A kiberbiztonság a KPMG CEO Outlook felmérése szerint az elmúlt években is a legfontosabb fenyegetések között szerepelt, most 2021-ben az első helyen végzett. Ahogy gyorsul a digitalizáció – ezáltal növekszik a kapcsolódási pontok száma, egyre fontosabb a döntéshozatalban a valós idejű adat – úgy nő a kibertámadások sikerének valószínűsége és az általuk okozható kár mértéke, vagyis összességében a kockázat. A biztonság kérdése már a digitális megoldások tervezési fázisában is fontos szerepet játszik.

Mi a KPMG-ben úgy tekintünk a kiberbiztonságra, mint az üzleti fejlődést elősegítő tényezőre, amely lehetővé teszi ügyfeleink számára, hogy meg tudják teremteni a digitális bizalmat a külső és belső piacaikon önmaguk iránt” – mondta a szakértő.

Eddig példátlan adóreformokra figyelnek a cégvezetők

Négyből három vezérigazgató gondolja úgy, hogy a járvány idején nyomás alá került állami költségvetések miatt szükséges a globális adórendszerben a többoldalú együttműködés. Ennél is nagyobb arányban (77 százalék) vélekednek úgy, hogy a globális minimumadó megnehezíti cégük növekedési elképzeléseinek megvalósítását.

“A globális minimumadóval kapcsolatos bizonytalanságok és várakozások – a részletszabályok kidolgozásáig, elfogadásáig – velünk maradnak, az érintettek esetében már javában zajlik a bevezetésére való felkészülés, hatástanulmányok készítése és ez kiemelt téma marad a közeljövőben.” – mondta a sajtótájékoztatón Gódor Mihály, a KPMG transzferárazásért felelős adó partnere.

A cégvezetők egyre inkább úgy vélik, hogy növekszik majd a transzparencia az adózással kapcsolatban és az adózásra aktív hozzájárulásként is tekinthetnek a közös fenntarthatósági célok megvalósításában”.

Ezt mutatja, hogy csaknem háromnegyedük szerint adózási gyakorlataik visszahatnak cégük megítélésére, és 69 százalékuk érez erősödő nyomást arra, hogy – a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét bizonyítandó – részletesebb információt közöljön az adóteljesítményével kapcsolatosan.

Az adózási ökoszisztéma átalakulását támogatja a technológiai fejlődés is.

„A digitalizáció az egyik legjobb eszköz arra, hogy az adózók és az adóhatóság partnerekként működjenek együtt és ebből kölcsönös előnyök (egyszerűség, biztonság, kiszámíthatóság, átláthatóság) származzanak.” – mondta Srankó Zsolt, a KPMG közvetett adózásért felelős partnere.

Összefoglaló a vezetőkről: a hálózatba-kapcsolt, közösséggel és jó kapcsolatokkal, partnerséggel rendelkező vezetők a sikeres CEO-k, akik küldetés vezéreltek, az embert teszik a középpontba és felelősséget éreznek a környezeti hatásokkal kapcsolatban is. Bíznak a digitalizáció erejében, annak fontosságában akár a környezeti célok érdekében. Tudják, hogy felelősségük van a közös jövőnk iránt, egyaránt fontos számukra a társadalom, a közösségek és a földünk.

A KPMG 2021 CEO Outlook részletes eredményei megtalálhatók itt.

A KPMG IMPACT

A 2020 júniusában létrehozott KPMG IMPACT olyan platform, amely a KPMG szakembereit támogatja és képessé teszi arra, hogy segítsék az ügyfeleket céljaik megvalósításában és az ENSZ fenntartható fejlődési

céljainak elérésében. Segíti az ügyfeleket a következő ágazatokban: ESG és fenntarthatóság, gazdasági és társadalmi fejlődés, fenntartható finanszírozás, klímaváltozás és dekarbonizáció, értékelés, assurance és jelentéstétel.

A KPMG: Our Impact Plan

A KPMG: Our Impact Plan a szervezet első globális környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) terve, amely egy ernyő alatt ötvözi az új és a meglévő ESG kötelezettségvállalásokat, fókuszában négy fontos kategóriával, ezek a bolygó, a munkatársak, a prosperitás és a vállalatirányítás.

A terv a globális szervezet jelenlegi adatait is katalogizálja, továbbá a Világgazdasági Fórum (WEF) által és a Nemzetközi Üzleti Tanáccsal (IBC) konzultálva elkészített Measuring Stakeholder Capitalism (PDF 1.92 MB) című jelentésben felvázolt mérőszámok alapján referál. Az említett jelentés létrehozásában a KPMG is kulcsszerepet játszott.

A KPMG az elkövetkező hónapokra és évekre megerősíti a tervben körvonalazott kötelezettségvállalásait és az előre haladással kapcsolatos beszámolás fejlesztését.
KPMG: Our Impact Plan teljes szövegéért kattintson ide.