A Principessa nevű libera és legénysége nyerte az 55. Raiffeisen Kékszalag Nagydíj KPMG által felajánlott Fair Play díját. A csapat azzal érdemelte ki a díjat, hogy azonnal menteni küldte saját kísérő motorosát, amikor látta, hogy közvetlen vetélytársa, a Raffica felborult.

A KPMG 2021 óta Fair Play díjjal jutalmazza Kékszalagon kiemelkedően sportszerű tettet végrehajtó hajók kormányosát és legénységét. A díjat idén a Principessa nevű libera típusú vitorlás és legénysége érdemelte ki. A liberák rendkívül könnyű, extrém gyors egytestű hajók, amelyek katamaránok mellett esélyesek lehetnek akár az abszolút győzelemre is, de mindenképpen esélyesek az egytestű hajók versenyének megnyerésére.

Ilyen körülmények között döntött úgy a Principessa nevű libera csapata, hogy azonnal a bajba jutott vetélytárs megsegítésére küldi saját kísérőhajóját. A kenesei bója előtt a Raffica egy elvétett manőver következtében felborult, és egyből látszott, hogy nem egyszerű esetről van szó, mert az árbóc vége mélyen a víz alá merült, így felvetődött, hogy esetleg leszúr az iszapba, ami megnehezíti a hajó visszaállítását.

Ebben a helyzetben a Principessa kormányosa azonnal döntött: egyik kísérőmotorosukat a felborult hajóhoz küldték. Ezzel a kormányos Oroszlán Péter, valamint a legénység: Báthori Zsigmond, Bárdos Mihály, Csüllög Zsolt, Baráth Gábor, Mónus Gyula András, Sarina Róbert, Almási Zsombor, Maros Gergely, Tóth Elizabet Virág, Bogdán Gergely, Balogh Attila Zsombor, Somi Imre, Nagy Mátyás, Németh Péter, Kis-Kapin Károly kiérdemelték a KPMG Fair Play különdíját.

A KPMG Hungária Kft a KPMG Fair Play Díj győztesének 500.000 forintos pénzdíjat ajánl fel. „Jó érzés azt látni, hogy versenyhelyzetben, terhelés alatt is megtartják értékrendjüket az emberek, akár saját sikerességüket is kockára téve, egy magasztosabb célért, biztonságért, hosszabb távú negatív következmények elkerülése érdekében. Ez az a mentalitás, amit a KPMG is vall, és amellyel az üzleti életben is viseltetünk feladataink iránt, vagy amikor ESG-ről, felelősségvállalásról, moralitásról beszélünk” – mondta el a díj átadása kapcsán Liptay Gabriella, a KPMG Hungary marketing és kommunikációs igazgatója.

2022-ben a Prospex Delta csapata kapta a díjat, mert a verseny előtti napon átadta saját tartalék orrsudarát az egyik vetélytársának. A Process Solutionnek a verseny előtti napon eltört, és javíthatatlanná vált az orrsudara. Ekkor Kaiser Kristóf, a Prospex Delta csapat kormányosa felajánlotta a tizenháromszoros Kékszalag győztes Litkey Farkaséknak saját a tartalék alkatrészüket és annak szerelvényeit, ezzel lehetővé tették a csapat indulását a versenyen.

A 2021-es fair play díjnál az ítészek úgy döntöttek, hogy azt minden hajó megérdemelte, aki a második éjszakát is a vízen töltötte és a díjhoz kapcsolódó pénzösszeget a Vitorlásszövetség utánpótlás nevelési programjának ajánlották fel.  

Principessa

A KPMG Fair Play Díjról

A Kékszalag Fair Play Díját alapító KPMG a 2021-es esztendőtől kezdődően azt a legénységet jutalmazza, amely valamilyen módon megmutatja, hogy verseny közben is van tere az együttműködésnek, egymás segítésének. A Kékszalag tókerülő versenyben kiemelten fontos, hogy a versenyzők az egymás elleni küzdelem mellett különösen vigyázzanak egymásra, valamint a maguk és mások eszközeire. A díj alapítása arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a Kékszalagon egyszerre vízen levő hajók száma nemcsak az egymás ellen indult egységek számát jelenti, hanem azt is, hogy mindig ott van a közelben a segítség.

A Kékszalag KPMG Fair Play Díj elnyerésére az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj összes versenyzője vagy induló egysége esélyes a verseny hivatalos időtartama alatt, vagy a versenyt megelőző időszakban, az alábbi feltételek valamelyikének teljesülése esetén. Az alábbi feltételek sorrendiségükben súlyozottan számítanak az értékelésnél:

  • rendkívüli technikai, vagy mentési segítségnyújtás a versenyen induló másik egységeknek
  • összefogás más hajóosztályban induló egységekkel, versenyzőkkel
  • kiemelkedő előzékenység a verseny időtartama alatt a rendezőség által kijelölt pályán, kiemelten a pályajelek körüli fordulóknál
  • más egységek kiemelt segítése akár saját eszközökkel a Kékszalag verseny előtti időszakban

Kékszalag KPMG Fair Play Díj bírálóbizottsága és díjazás

Fővédnök: dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes magyar vívó, orvos, sportvezető, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.

A Bizottság tagjai:

  • Haranghy Csaba – a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke
  • Kontrát Károly – miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balatonfüred város országgyűlési képviselője
  • Zenthe Ferenc – a Magyar Vitorlás Szövetség fegyelmi- és etikai bizottságának vezetője
  • Kerekes Kázmér – az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj versenyvezetője
  • Rózsai Rezső – a KPMG vezérigazgatója